Art Market Budapest 2012

Art Market Budapest 2012


Budapest ezévben is Közép és Kelet-Európa művészeti központjává válik. Az Art Market második alkalommal, már Közép-Európai rendezvényként, több külföldi galéria részvételével zajlik és 2012. november 8-11. között látogatható a Millenáris Parkban.


A rendezvény kiemelt célja a régió művészete és művészeti piaca elismertségének és fejlődésének előmozdítása, a régió képzőművészeti választéka felé irányuló belső és külső érdeklődés felkeltése és a meglévő érdeklődés magas színvonalú kielégítése. Az Egyesület, tagjai jelentős részének – acb, Deák Erika, Dovin, Godot, INDA, Kisterem, KOGART, MissionArt, MONO, NextArt, Várfok, VILTIN, Vintage - részvétele mellett, ezévben a kortárs képzőművészeti vásár szakmai együttműködő partnere is lett:

  • Deák Erikát, az Egyesület egyik alelnökét a kuratóriumként működő Szakmai Testület tagjává választották.
  • Az „Inside Art”, a vásárt kísérő szakmai program részeként, Egyesületünk szervezésében jön létre a november 8-án, 15 órakor sorra kerülő panelbeszélgetés, a „Kelet-Európai kiállítási intézmények gyűjtési gyakorlata”.


Résztvevői:
Natasa IVANCEVIC, a zágrábi Kortárs Művészeti Múzeum igazgatóhelyettese,
Dorota MONKIEWICZ, a wroclawi Kortárs Múzeum igazgatója,
BENCSIK Barnabás, a budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója,
Moderátor: PETRÁNYI Zsolt művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori gyűjteményének vezetője.

A beszélgetés a három meghívott múzeumi szakemberrel azt a kérdés járja körül, hogy hogyan változott a közpénzből finanszírozott műgyűjtés a rendszerváltás, majd a gazdasági válság után elsősorban Lengyelországban és Horvátországban hazánkhoz képest. Megtudhatjuk, hogy mi a wroclawi illetve a zágrábi múzeum profilja, és hogy milyen kihívásokkal néznek szembe az intézmények a mai művészeti és múzeológiai környezetben. Az esemény a Kortárs Galériák Egyesületének Budapest Contemporary programja keretében az Emberi Erőforrás Minisztérium támogatásával valósul meg.

Számítunk megtisztelő látogatására! Támogassuk együtt a kortárs magyar képzőművészetet!

www.artmarketbudapest.hu
www.facebook.com/ArtMarketBudapest

Nyitva tartás:
November 8., csütörtök: 10.00 - 22.00
November 9., péntek: 10.00 - 19.00
November 10., szombat: 10.00 - 19.00
November 11., vasárnap: 10.00 - 19.00

 
©Kortárs Galériák Egyesülete